A leírások szerint azonban még az 1800-as évek végén is állt mind a két tornya, a falai és a boltozatok is, ekkor azonban gróf Batthyány Ferenc lebontatta, hogy abból az urasági majort megépítse.
-
Zalaszentgróti Ferences templomrom (Polgári torony), Zalaszentgrót
Elérhetőség - Zalaszentgróti Ferences templomrom:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Zalaszentgróti Ferences templomrom ismertetése:
Zalaszentgrót polgárvárosának, Kisszentgrótnak hitéletét jól jellemezte, hogy valamikor három templom állott ott, ezekből azonban csak egy maradt meg az utókornak, az is hiányosan.
Az egykoron kolostorral egybeépített templom eredetéről nem sokat tudunk, csak feltételezések léteznek, miszerint az a Templomosoké lehetett. Miután a török időkben védhetetlenné vált építményt elhagyták a szerzetesek, pusztulásnak indult. A leírások szerint azonban még az 1800-as évek végén is állt mind a két tornya, a falai valamint a boltozatok is, ekkor azonban gróf Batthyány Ferenc lebontatta, hogy abból az urasági majort megépítse. A polgárvárosiak kérésének eleget téve meghagyták az egyik tornyot, hogy haranglábként szolgálja az ott lakókat.
Nyiltvatartás
Kívülről szabadon látogatható. Az épületbe nem lehet bemenni (ráccsal lezárt).
Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Forrás: A fenti információk a(z) Zalaszentgróti Ferences templomrom (Polgári torony) fent található weboldláról illetve az alábbi forrásokból kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.05.10
1.
https://www.turautak.com/
Szerzői jogok »
Szerzői jogok: A programok.info és környéke.hu portál célja az interneten elérhető turisztikai tartalmak különböző forrásokból származó információinak összegyűjtése, rendszerezése, turisztikai szempontból fontosnak ítélt kivonat összeállítása és forrás megjelöléssel, a környék - mint rendező elv - szerint megjelenítése. Rendkívül fontos számunkra a szerzői jogok védelme és tiszteletben tartása, ezért mindig törekszünk a felhasznált forrás megfelelő ellenőrzésére és annak feltüntetésére. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy magunk vagy felhasználóink által nem megfelelő körültekintéssel felhasznált fotókat és információkat jelenítünk meg. Amennyiben ilyennel találkozik, kérjük emailben jelezze felénk.