Február 10-én ünnepélyes keretek között vette birtokba megújult helyét. Az egykori víztartály helyén kilátó került kialakításra.
-
Siófoki Víztorony, Siófok
Elérhetőség - Siófoki Víztorony:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Siófoki Víztorony ismertetése:
Siófok a XX. század elejére a Balaton egyik legkedveltebb üdülőhelyévé vált. A fejlődés megkövetelte a modern víz- és szennyvízhálózat kiépítését.
1968-ban kezdték meg a délkelet-balatoni regionális rendszer részeként a széplaki felszíni vízmű építését, melyet 1973-ban helyeztek üzembe. Így a belvárosban álló víztorony elvesztette jelentőségét, a vízszolgáltatásban betöltött feladatát befejezte.
A torony az évtizedek során Siófok jelképévé vált s központi elhelyezkedése miatt is kézenfekvő volt, hogy az idegenforgalom szolgálatába állítsák.
1992-ben a helyi önkormányzat lett a víztorony tulajdonosa, s ekkor nyílt meg az ország első vidéki Tourinform irodája a toronyban. Az iroda a kezdeti időszakban csak májustól szeptemberig működött az épületben, majd a torony 1998-as felújítását követően állandó otthonra talált falai között. 2010-ben kezdődött meg az épület teljes körű rekonstrukciója. A munkálatok 2011 őszére befejeződtek. A Tourinform iroda 2012. február 10-én ünnepélyes keretek között vette birtokba megújult helyét. Az egykori víztartály helyén kilátó került kialakításra.
2023-ban a torony ismét megújult, Varga Imre szobrászművész alkotásait és helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.
Nyiltvatartás
Június 15. - augusztus 31. között:
Hétfő-csütörtök: 10:00-13:30, 14:00-18:00
Péntek-szombat: 10:00-13:30, 14:00-20:00
Vasárnap: 10:00-13:30, 14:00-18:00
Forrás: A fenti információk a(z) Siófoki Víztorony kapcsolattartója által rögzített információ, utoljára frissítve: 2024.03.04