A vásárhelyi hímzést eredetileg csak párnavégeken alkalmazták, amelyek fontos részét képezték a menyasszony hozományának. A lakószobában eredetileg a vásárhelyi fazekasságot bemutató kiállítás kapott helyet, amelyet azonban később lebontottak és a különböző edényeket a tisztaszobában valamint a konyhában helyezték el.
-
Népművészeti Ház (Elek Ház), Hódmezővásárhely
-
Népművészeti Ház (Elek Ház), Hódmezővásárhely (2.fotó)
-
Népművészeti Ház (Elek Ház), Hódmezővásárhely (3.fotó)
Elérhetőség - Népművészeti Ház:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Népművészeti Ház ismertetése:
Az Árpád utca 21. szám alatti, közvetlenül az árvízvédelmi fal mellett épült egykori gazdaporta 1974 óta áll műemléki védelem alatt. Két épületszárny húzódik egymással szemben, melyeknek építési ideje a 18. valamint a 19. század fordulójára tehető.
A házépítő Nagy György János parasztgazda vagy apja lehetett, majd a Csáki, legutóbb pedig az Elek családok lakták. Elek Áron tulajdonában volt a ház, amikor 1974-ben a városhoz került.
A főépület vályogfalú, nádtetejű, tisztaszoba – konyha - lakószoba beosztású. A vele szemben álló épületegyüttes részei: lakószoba – konyha (ezek most foglalkoztató teremként működnek) – katonaszoba – szabadkéményes konyha – padlásfeljáró – pincelejáró – kamra – két istálló valamint végül kocsiszín. Az udvar bejárattal szembeni oldalán építették fel a hombárt. A disznó- valamint tyúkólak az udvar, kerítéssel elválasztott belső részén találhatók.
A főépület tisztaszobájának berendezése a vásárhelyi festett bútorokat valamint a szőrhímzést mutatja be. A hímzések az egykori Népművészeti valamint Háziipari Szövetkezet dolgozóinak kézügyességét dicsérik. A vásárhelyi hímzés alapanyaga a kendervászon, amelyet a racka juh gyapjából font, házilag festett szőrfonállal hímeznek ki. A vásárhelyi hímzést eredetileg csak párnavégeken alkalmazták, amelyek fontos részét képezték a menyasszony hozományának.
A lakószobában eredetileg a vásárhelyi fazekasságot bemutató kiállítás kapott helyet, amelyet azonban később lebontottak valamint a különböző edényeket a tisztaszobában valamint a konyhában helyezték el.
A főépület helyiségeinek érdekessége a pingált mennyezet, amelynek különböző korú rétegeit Szabó Judit iparművész tárta föl valamint rekonstruálta. A legrégibb kézzel festett, virágcsokros, indás, leveles díszítést a tisztaszobában lehet látni. A konyha valamint a lakószoba mennyezetét sablonnal készített minták díszítik, amelyek már a polgári ízlésvilágot tükrözik.
A főépülettel szemben álló épületegyüttes szabadkéményes konyháját valamint katonaszobáját a Tornyai János Múzeum gyűjteményéből rendezték be. A konyha belső sarkában találjuk a katlant, amelyet disznóvágáskor, lekvárfőzéskor, nagymosás alkalmával használtak. Az edények tárolására az úgynevezett kaszli szolgált, amelynek felső nyitott részében helyezték el a virágos tányérokat. A katonaszoba fenntartásával a 19. században a gazda elszállásolási kötelezettségének tett eleget.
Nyiltvatartás
Bejelentkezés alapján látogatható!
Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Forrás: A fenti információk a(z) Népművészeti Ház (Elek Ház) fent található weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.10.26
Szerzői jogok »
Szerzői jogok: A programok.info és környéke.hu portál célja az interneten elérhető turisztikai tartalmak különböző forrásokból származó információinak összegyűjtése, rendszerezése, turisztikai szempontból fontosnak ítélt kivonat összeállítása és forrás megjelöléssel, a környék - mint rendező elv - szerint megjelenítése. Rendkívül fontos számunkra a szerzői jogok védelme és tiszteletben tartása, ezért mindig törekszünk a felhasznált forrás megfelelő ellenőrzésére és annak feltüntetésére. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy magunk vagy felhasználóink által nem megfelelő körültekintéssel felhasznált fotókat és információkat jelenítünk meg. Amennyiben ilyennel találkozik, kérjük emailben jelezze felénk.
Amennyiben Ön a fenti tartalom kapcsolattartója, kérjük látogasson el a(z) Népművészeti Ház (Elek Ház) környéke.hu oldalára és kövesse az ott leírtakat.