A Dombóvári lakosság tiltakozásának köszönhetően a szobrok a Szigeterdőben maradtak. A szoborcsoport első Kossuthról készült alakját.
-
Kossuth Szoborcsoport, Dombóvár
Elérhetőség - Kossuth Szoborcsoport:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Kossuth Szoborcsoport ismertetése:
A Szigeterdőben található a Kossuthot valamint az első felelős magyar kormány valamennyi tagját ábrázoló Kossuth-szoborcsoport, amely 1952-ig a Parlament előtt állt. A szoborcsoportról készült másolatot 2015. februárjában avatták fel a budapesti Kossuth téren.
1959-ben Antal István helyi községi tanácselnök a szobrokat Dombóvárra szállíttatta. Ugyanezen esztendőben a lebontott szobrokat műemlékké nyilvánították. A szobrok 1959-től 1961-ig a piactéren (Hunyadi téren) álltak, 1961-ben a szoborcsoportot a Béke Parkba (Szigeterdőbe) szállították.
Felállítására, majd ünnepélyes felavatására 1973 májusában, a Dombóvári Napok keretében került sor. Nem az eredeti, Horvay tervezte emlékmű rekonstrukciójára került sor, a szobrokat egészen alacsony talapzatra helyezték, valamint egymástól nagyobb távolságra egyesével valamint párosával állították fel.
A szoborcsoport története:
1959-1961.: A piactéren (Hunyadi téren) hevertek a szobrok.
1961.: A Kossuth-szoborcsoport elszállítása a Béke Parkba (Szigeterdőbe). A Műemléki Felügyelőség sürgette a felállításukat.
1961-72.: A Szoborcsoport a Béke Parkban hever.
1970. április 1.: Dombóvár városi rangot kapott.
1971.: Vidóczy László az új tanácselnök, aki megteremtette a felállításukhoz szükséges feltételeket.
1972.: A szoborcsoport felállításához valamint restaurálásához a Művelődésügyi Minisztérium adott anyagi támogatást. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, a Megyei Urbanisztikai Bizottság valamint a Városi Tanács illetékesei abban állapodtak meg, hogy a szobrok megosztva kerülnek felállításra a Szigetredőben.
1972-73.: Munkafázis. Az alapozás műszaki tervét Erdélyi Tibor építészmérnök, a Tolna Megyei Tanács Tervező Vállalatának dolgozója társadalmi munkában készítette. Az elhelyezésükre kijelölt parkot a Szigeterdőben a lakosság társadalmi munkával hozta létre.
1973. május: A Dombóvári Napok keretében fiatalok részvételével megtörtént a sokat mellőzött értékes szoborcsoport ünnepélyes felavatása. Emléktáblával jelölték.
1974.: A szoborcsoportot restaurálta a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat.
1998.: Az 1848-49-es szabadságharc 150. évfordulóján a millenniumi Emlékbizottság valamint a Művelődési Minisztérium pályázatának, a Dombóvári Városszépítő valamint Városvédő Egyesületnek, vállalatoknak, helyi vállalkozóknak, polgároknak köszönhetően a Wosinsky Mór Megyei Múzeum két szobrász-restaurátora, Tövisháti András valamint Tövisháti Béla tisztították, felújították az akkor már rossz állapotú szobrokat. Az emlékünnepségre a Pákozdi csata 150. évfordulóján, szeptember 29-én került sor.
2011.: Az Országgyűlés a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról 2011. július 13-án határozatot hozott, melynek értelmében a szobrokat vissza akarták állítani az Országház melletti téren (Kossuth tér) eredeti állapotuk szerint. A Dombóvári lakosság tiltakozásának köszönhetően a szobrok a Szigeterdőben maradtak.
2013-14.: A szobrokról a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. másolatot készített. A szoborcsoport első Kossuthról készült alakját - melyet süttői mészkőből készítettek - 2014 márciusában állították fel az Országház előtti téren. Ezzel az Országgyűlés határozatának megfelelve megkezdődött a budapesti Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállítása.
Forrás: A fenti információk a(z) Kossuth Szoborcsoport fent található weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2022.06.14
Szerzői jogok »
Szerzői jogok: A programok.info és környéke.hu portál célja az interneten elérhető turisztikai tartalmak különböző forrásokból származó információinak összegyűjtése, rendszerezése, turisztikai szempontból fontosnak ítélt kivonat összeállítása és forrás megjelöléssel, a környék - mint rendező elv - szerint megjelenítése. Rendkívül fontos számunkra a szerzői jogok védelme és tiszteletben tartása, ezért mindig törekszünk a felhasznált forrás megfelelő ellenőrzésére és annak feltüntetésére. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy magunk vagy felhasználóink által nem megfelelő körültekintéssel felhasznált fotókat és információkat jelenítünk meg. Amennyiben ilyennel találkozik, kérjük emailben jelezze felénk.
Amennyiben Ön a fenti tartalom kapcsolattartója, kérjük látogasson el a(z) Kossuth Szoborcsoport környéke.hu oldalára és kövesse az ott leírtakat.