– A mesteremberek egymással versengve, ám mégis vállvetve dolgoztak. Már ez is közösségformáló volt, az igazi hatása azonban majd évek múltán fog jelentkezni, amikor rápillantunk a templomra, s az építés pillanatait felidézzük.
-
-
Fatemplom, Magyarföld (2.fotó)
Elérhetőség - Fatemplom:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Fatemplom ismertetése:
A faluban található fatemplomot 2010. június 18-án szentelték fel.
A templom építésének Rátóti Zoltán polgármester – a Nemzeti Színház színművésze – kezdeményezésére láttak neki Mújdricza Péter építész tervei alapján.
Az építkezésben több száz önkéntes vett részt, az anyagi feltételek egy részét adományokkal, felajánlásokkal teremtetették meg, de a Nemzeti Színházban is tartottak gálaestet a templomért, s Szerencsejáték Zrt. is támogatta a kezdeményezést.
„Ez a templom az összefogás jelképe, itt az építés során barátságok születtek, úgy zajlott a munka, ahogy ma a középkori céheket elképzeljük – fogalmazta meg Rátóti Zoltán. – A mesteremberek egymással versengve, ám mégis vállvetve dolgoztak. Már ez is közösségformáló volt, az igazi hatása azonban majd évek múltán fog jelentkezni, amikor rápillantunk a templomra, s az építés pillanatait felidézzük.”
Nyiltvatartás
A templom szabadon látogatható. Kulcsát a szomszédban található háznál kell elkérni.
Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Forrás: A fenti információk a(z) Fatemplom fent található weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2022.06.15
Szerzői jogok »
Szerzői jogok: A programok.info és környéke.hu portál célja az interneten elérhető turisztikai tartalmak különböző forrásokból származó információinak összegyűjtése, rendszerezése, turisztikai szempontból fontosnak ítélt kivonat összeállítása és forrás megjelöléssel, a környék - mint rendező elv - szerint megjelenítése. Rendkívül fontos számunkra a szerzői jogok védelme és tiszteletben tartása, ezért mindig törekszünk a felhasznált forrás megfelelő ellenőrzésére és annak feltüntetésére. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy magunk vagy felhasználóink által nem megfelelő körültekintéssel felhasznált fotókat és információkat jelenítünk meg. Amennyiben ilyennel találkozik, kérjük emailben jelezze felénk.
Amennyiben Ön a fenti tartalom kapcsolattartója, kérjük látogasson el a(z) Fatemplom környéke.hu oldalára és kövesse az ott leírtakat.