A török kézre kerüléstől a vallási harcokig sok mindent kellett elviselnie a történelem során. A templom, amely a legjelentősebb védett műemlék, a XI-XII.
-
Erődített Református Templom, Balatonalmádi
-
Erődített Református Templom, Balatonalmádi (2.fotó)
-
Erődített Református Templom, Balatonalmádi (3.fotó)
Elérhetőség - Erődített Református Templom:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Erődített Református Templom ismertetése:
A vörösberényi erődített Református Templom története egészen Géza fejedelemig, 990 tájékáig nyúlik vissza, mint Szent Márton templom, mely római valamint árpádkori romokra épült. A török kézre kerüléstől a vallási harcokig sok mindent kellett elviselnie a történelem során.
A templom, amely a legjelentősebb védett műemlék, a XI-XII. sz. román gótika stílusjegyeit is magán viseli. Magas kőfallal kerített teremtemplom, déli oldalán bejárati toronnyal, a torony barokk hagymasisakkal. Támpilléres tornyának alsó szintjét valamint a templom belsejét cseh süveg boltozatok fedik.
A templom falaiban, hazánk egyik legrégebbi falusi egyházának maradványai rejtőznek. A kőfallal kerített templom tömeghatásában még érződik a középkori eredet, de belépve barokk boltozatos, osztatlan csarnoktér fogad.
Forrás: A fenti információk a(z) Erődített Református Templom fent található weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.04.14
Szerzői jogok »
Szerzői jogok: A programok.info és környéke.hu portál célja az interneten elérhető turisztikai tartalmak különböző forrásokból származó információinak összegyűjtése, rendszerezése, turisztikai szempontból fontosnak ítélt kivonat összeállítása és forrás megjelöléssel, a környék - mint rendező elv - szerint megjelenítése. Rendkívül fontos számunkra a szerzői jogok védelme és tiszteletben tartása, ezért mindig törekszünk a felhasznált forrás megfelelő ellenőrzésére és annak feltüntetésére. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy magunk vagy felhasználóink által nem megfelelő körültekintéssel felhasznált fotókat és információkat jelenítünk meg. Amennyiben ilyennel találkozik, kérjük emailben jelezze felénk.
Amennyiben Ön a fenti tartalom kapcsolattartója, kérjük látogasson el a(z) Erődített Református Templom környéke.hu oldalára és kövesse az ott leírtakat.