Vásárhely a múlt század második felében az ország legnagyobb fazekasközpontja volt. A nagy létszámú fazekasság termékei eljutottak az ország minden részére, sőt külföldre is.

A Fazekasház a csúcsi városrész mestereinek állít emléket, akik – ahogy berendezés is jelzi – a XX. század elején a város fazekasai között is legszegényebbeknek számítottak.

A csúcsi rész mestereinek kerámiája eltér az újvárosi és tabáni fazekasok munkáitól. Jellemző volt rájuk a fehér alapon, kobaltkék mázas díszítés, amely az 1860-as évektől vált népszerűvé. A fehér alap miatt nevezték a csúcsiakat fehéredényösöknek vagy porcolányosoknak. Edényeik vékonyabbak, finomabbak voltak s a kobaltkék máz miatt drágábbak is, mint a másik két városrészben készült kerámiák. Jellegzetes edényük a formástál, amely nem korongon készült, hanem formában.

A ház utolsó tulajdonosa Vékony Sándor (1913-2000) fazekas volt, aki 1956-ban Népművészet Mestere címet kapott.

A 19. század második felében épült ház eredeti beosztása: szoba, konyha, kamra. Az épületet a mesterség igényeinek megfelelően többször is átalakították. 1956-ban nyitották össze a kamrát a már beépített eresszel.

Ebben az időben a fazekasok a szobát használták műhelynek is. A korong az ablaknál volt, az agyagot a szoba közepén taposták. Itt azonban már csak télen szárították benn a szobában a félkész edényeket. Ekkor a mennyezet gerendáira vastag fenyődeszkákat, úgynevezett lázsafákat erősítettek, ezekre rakták a félkész edényeket.

Vékony Sándor idejében a mesterség gyakorlása már teljes mértékben a műhelyben folyt. Így a mai napig itt láthatók a fazekasság szerszámai: a lábbal hajtós fazekaskorong, a festékőrlő, melyet gyakran a mester felesége forgatott, valamint a kisebb kéziszerszámok.

A műhely melletti helyiségbe áll az égetőkemence, melyet maga Vékony Sándor épített föl rekonstrukcióként a kiállítási célra felújított házban.