Az épület Szkalnitzky Antal tervei alapján készült. A mór és bizánci elemeket tartalmazó, romantikus stílusú színház ünnepélyes megnyitása 1865.
-
Csokonai Színház, Debrecen
-
Csokonai Színház, Debrecen (2.fotó)
Elérhetőség - Csokonai Színház:
Kérjük hogy kapcsolatfelvételkor hivatkozzon a Programok.info oldalra
Csokonai Színház ismertetése:
A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen első valamint legnagyobb kőszínháza 1915-ben vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét, 2012-ben kapott nemzeti színházi státuszt. Itt kezdték pályájukat olyan ismert színészek, mint Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán valamint Hofi Géza.
Az épület Szkalnitzky Antal tervei alapján készült. A mór valamint bizánci elemeket tartalmazó, romantikus stílusú színház ünnepélyes megnyitása 1865. október 7-én volt. A nyitó előadás Reszler István társulatának előadásában Katona József: Bánk bán című drámája volt, Gertrudist vendégként Laborfalvi Róza játszotta.
A debreceni Csokonai Színház idén is gazdag műsor kínálata várja a színházba látogatókat, melyek a "Műsor" menüpontban érhetők el.
Nyiltvatartás
Jegypénztár: hétfő-péntek 9-12 és 13-19 óráig
Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Forrás: A fenti információk a(z) Csokonai Színház fent található weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.10.12
Szerzői jogok »
Szerzői jogok: A programok.info és környéke.hu portál célja az interneten elérhető turisztikai tartalmak különböző forrásokból származó információinak összegyűjtése, rendszerezése, turisztikai szempontból fontosnak ítélt kivonat összeállítása és forrás megjelöléssel, a környék - mint rendező elv - szerint megjelenítése. Rendkívül fontos számunkra a szerzői jogok védelme és tiszteletben tartása, ezért mindig törekszünk a felhasznált forrás megfelelő ellenőrzésére és annak feltüntetésére. Azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy magunk vagy felhasználóink által nem megfelelő körültekintéssel felhasznált fotókat és információkat jelenítünk meg. Amennyiben ilyennel találkozik, kérjük emailben jelezze felénk.
Amennyiben Ön a fenti tartalom kapcsolattartója, kérjük látogasson el a(z) Csokonai Színház környéke.hu oldalára és kövesse az ott leírtakat.