Hazánkban a bivalyt magyar-bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint már a népvándorlások során, mint igavonó állat került.

A dél-alföldi régió első bivalyrezervátumát 2008-ban hozták létre, Mórahalom határában. A negyvenöt fiatal állattól azt várták - 15 anyaállat valamint 30 növendék -, hogy segítenek megtisztítani a nádtól a Nagyszéksós-tavat valamint környékét. Régen a területet a csapadékosabb időszakokban (főként a hetvenes években) halastóként hasznosították. A terület gyors kiszáradása a nyolcvanas évek végén indult el, 1991-92-ben már alig volt nyílt vízterület. Eddigre a terület nagy részét valamint a tavat szegélyező legelőt összefüggő nádas borította, a tó nagy része pedig kiszáradt. A bivalyok telepítését követően a náddal borított területek jelentősen lecsökkentek, az újra láthatóan megjelenő nagyobb vízfelület elősegítette a területet elhagyott madárvilág visszatérését, az itt még nem fészkelt fajok megjelenését valamint a növényzet (tavirózsa) újra szaporodását. 2012-ben a Bivalyrezervátum fejlesztéseként a tájba illeszkedő, náddal fedett bivalybeálló épült a tó közelében, kialakítottak egy bemutató- valamint oktatóházat, egy eszköztároló színt, valamint egy mérőközpontot, ahol a bivalyok szakszerű tenyésztéséhez szükséges vizsgálatokat végezhetik el. A programnak köszönhetően jelentősen javult a magyar Nagyszéksós-tó valamint a Román Maros ártér ökológiai egyensúlya

A Nagyszéksósi Bivalyrezervátumban a betelepítés óta az egyedek száma folyamatosan növekszik. Jelenleg 143 bivaly él ezen a területen, melyek az eredeti természeti környezet fenntartásában valamint alakításában fontos szerepet töltenek be.

A bivalyrezervátumot mind a helyiek, mind a környéken élők valamint a turisták is rendszeresen valamint szívesen látogatják. Területe körbejárható, gyakran a kerítéshez közel legelésző állatok egészen közelről is megfigyelhetők, illetve a terület mellett elhelyezett magaslesről az egész táj átlátható. A rezervátumot körülvevő puszta képe valamint hangulata, a határtalanság érzete, az élő táj folyamatosan változó képe lenyűgözi az idelátogatót, átélhetővé teszi az Alföld hamisíthatatlan hangulatát.